2013. április 19., péntek

Műköröm - Tények és tévhitek

A hosszúra hagyott, ápolt, szépen díszített körmök az emberiség egész történelme során a gazdagságot szimbolizálták. Azt az érzetet keltették a szemlélőben, hogy viselőjüknek nem kell dolgoznia, nyugodtan vigyázhat körmei épségére. Vajon igaz-e, hogy csak annak a nőnek lehet gyönyörű körme, aki nem kertészkedik, nem mosogat?

Műköröm


Rövid műköröm történelem

Fáraó műköröm
Az egyiptomi fáraók arannyal díszített pótkörme - a többi külsőség mellett - az uralkodók isteni mivoltát volt hivatott sugallni az alattvalók számára. A későbbi korok emberei beérték előkelő mivoltuk megmutatásával is. Különféle növényi anyagokkal, arannyal, ezüsttel díszítették kéz- és lábkörmeiket - mai szemmel nézve szokatlanul - a férfiak is. A középkorban nem volt jellemző a műkörmök használata. Az újkorban - érthető módon - először a fogorvosokat kezdte el foglalkoztatni a műköröm készítés. Őket a filmes szakma követte. Az első műkörmök valódi körömből készültek, gyenge ragasztóanyaggal, ezért hamar tönkrementek, leestek. A mai műköröm többféle anyagból készülhet. Felhasználhatnak hozzá körömre ragasztott műanyag körömhosszabbítást, de építhetik a műköröm építők saját körömre is azt - hosszabbítással vagy anélkül.

Tévhitek

Műköröm tipek
Hamar tönkremegy? A mai korszerű alapanyagok felhasználásával a műköröm erősebb, mint a saját köröm. Lehet vele mosogatni, kertészkedni és elegendő 3-4 hetente szakemberhez fordulni, hogy helyrehozza. Baleset vagy túl erős igénybevétel hatására természetesen a műköröm is sérülhet. Erős vegyszerek is károsíthatják. Ha körömépítés után mégis hamar tönkremegy kezünk ékessége, annak több oka lehet. Ha a saját köröm nem volt megfelelően megtisztítva, bolyhozva vagy az építőanyagok aránya helyesen beállítva, az egyértelműen a készítő hibája. A ragasztás is lehet hibás vagy a köröm formájának kialakítása. Minőségi munka után a műköröm nem fog hamar eltörni vagy leesni.
Károsítja a körmöt a műköröm? Csak a saját köröm felső rétegének felbolyhozására van szükség. Ez nem élő szövet. Ha műkörmösre bízzuk a műköröm levételét, ő kíméletesen fogja leoldani, lereszelni azt. A köröm ekkor sem károsodik. Keménységét 2-3 nap alatt visszanyeri és 3-6 hónap múlva vastagságát is.
Kényelmetlen, zavaró? Ha hosszabb, mint az eredeti köröm, akkor természetesen eleinte figyelni kell rá, de pár nap alatt megszokható. Különösen ajánlott azok számára, akik nem tudják leküzdeni a körömrágást. Egy életre megszabadulhatnak rossz szokásuktól műkörmeik segítségével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése